A legtöbb kapcsolatunk azért nem működik tökéletesen, mert nem vagyunk tisztában azzal, hogy a teremtés többnyire elsőrendűen egyéni cselekedet, és csak időnként alkotunk, teremtünk meg bizonyos dolgokat együtt, közös erővel.

Gyakran előfordul, hogy amikor egy másik emberi lénnyel kialakítunk egy kapcsolatot, tönkretesszük azt a szabadságot, amelyre lényünknek alapvetően szüksége van. Azzal, hogy elvárjuk a másiktól, hogy ezentúl ugyanúgy gondolkozzon, ugyanazt akarja, amit Mi, hogy pontosan, minden szempontból ugyanolyan legyen, mint amilyen mi vagyunk. És mivel minden emberi lény természetes módon törekszik a szabadságra, annak ily módon történő elfojtását nem lesz képes tolerálni.

Elsősorban azért jöttünk ide, hogy teremtsünk, hogy gondolataink, érzéseink erejével magunkhoz vonzzuk vágyaink megtestesülését. De – mint ahogy magad is észrevetted már – itt egy olyan fizikai dimenzióban létezünk, ahol a teret és az időt más fizikai lényekkel kell megosztanunk. És ez azért van így, mert az egyik vágyunk éppen az, hogy másokkal együtt is teremthessünk.

A legtöbb kapcsolat az elején sokkal jobb, mint később, méghozzá azért, mert eleinte csak arra fókuszálunk, amit szeretnénk látni, tehát a "Vonzás " szerint épp ezt hozzuk ki a partnereinkből.

De ahogy az idő telik – mivel legtöbben még nem értjük igazán, hogy a "Vonzás " pontosan hogy működik – elkezdünk olyan dolgokra is gondolni, amelyeket nem akarunk, és ennek eredményeképpen egyre több olyan dolgot hozunk ki a partnerünkből, amit nem szeretnénk .

Vannak olyan kapcsolatok, melyeket a társra, a társaságra való igény szült, bár lehet, hogy sohasem sikerült tudatosan felismerni a teljes szándékot, vagy tisztán, világosan megfogalmazni ezt a célt.

Előfordul olykor, hogy addig, amíg meg nem tapasztaltál egy olyan kapcsolatot, ami nem tetszik neked, nem igazán tudod, hogy milyen az a kapcsolat, amely kedvedre való lenne. Mi mindig azt mondjuk, hogy abban is van érték, ha egy olyan házban élünk, ahol nincs elég szekrény. Ez a tapasztalat segít abban, hogy tisztán és világosan meghatározd, hogy olyan nagyságú házban szeretnél élni, ahol több a tároló hely.

Bármely kapcsolatnál – legyen az szülő-gyermek, férj-feleség, főnök-beosztott, tanár-diák – nem számít, hogy ki része a kapcsolatnak, az a lényeg, hogy kettő vagy több teremtő jön össze azzal a céllal, hogy közösen, együtt teremtsenek.

Mi lehet az oka annak, hogy egy kapcsolat – egy közös teremtés – elromlik? Az egyik félben megszületik egy vágy. Először ez csak egy alig észrevehető gondolat, majd a Vonzással összhangban a gondolat egyre erősebbé válik, míg végül valamiféle érzelmi energia is felszabadul: ez a vágy rakétájának a kilövése, a teremtés szó szerinti elindítása.

És ekkor odamész a partneredhez – legyen ez a gyereked, a szerelmed vagy a munkatársad – és azt mondod neki: „Fantasztikus ötletem támadt!”

Érzékletesen lefested ötleted minden részletét, majd végül hozzáteszed: „Neked ez és ez a dolgod, ezt kell tenned ahhoz, hogy a teremtésem megvalósulhasson!”

A társad azonban többnyire távolról sem olyan lelkes, mint te vagy, hiszen ő nem vett részt a vágyrakéta kilövésében, ő csak jóval később lépett a színre. Aki nem vett részt a teremtés első fázisában, aki nem élte át, ahogy az első tétova gondolat egyre erősödő hullámokkal érzelmi töltésű vágyrakétává vált, aki nem érezte át, ahogy az érzelmi energiával telített teremtés elindul útjára, annak nem lesz elegendő belső indíttatása ahhoz, hogy fizikai tettekre szánja el magát a cél megteremtése érdekében.

A legtöbb szülő pontosan megmondja a gyerekének, hogy mit csináljon, és nem érti, hogy a gyerek, miért nem hajtja végre lelkesen az utasításokat. Előfordul olykor, hogy az elismerésre, a szeretetre és egyetértésre való vágy olyan erős, hogy a gyerek akkor is megteszi, amire kérték, ha ő maga nem vett részt a vágyrakéta megteremtésében és kilövésében.

Amit szeretnék megértetni veletek az az, hogy ha jobban kommunikálunk egymással, ha a közös teremtéseinket kezdettől fogva együtt hozzuk létre (ahelyett, hogy egyikünk létrehozza és kilövi a vágyrakétát, és azután az akaratát a másikra kényszerítené), akkor a kapcsolataink is sokkal jobban működnének!

Minden szándékos teremtés alapja a vágy, és ha a társunk nem érezte ugyanazt a vágyat, amely minket a teremtésre inspirált, akkor nem fogja igazán osztani az örömünket sem, amikor a teremtés fizikai formában megvalósul.

Mivel – ebben a fizikai világban – a legtöbben nem vagyunk pontosan tisztában az Univerzum törvényeivel, nem hiszünk abban, hogy minden vágyunk valóra válhat pontosan úgy, ahogy akarjuk.

Sokszor megalkuszunk, és azt mondjuk: „Mivel én soha nem kaphatom meg azt, amire igazán vágyom, beérem hát ezzel, elviselem azt, ami adatott.” Így aztán olyan kapcsolatokat vonzzunk be az életünkbe, melyek csak néhány vágyunkat elégíti ki, és elfogadjuk azt, hogy egyes álmok, vágyak nem valósulnak meg.

Később azonban felfedezzük , hogy ezek az álmok és vágyak igenis nagyon fontosak voltak, és üresnek érezzük magunkat, mert ezek a vágyak soha nem nyertek kielégülést.

Rengeteg szeretet áll itt rendelkezésünkre . .. ..