Csajok magazinja

Itt mindent megtalálsz ami csajos dolog!

 

 

 

 

 

 

http://infovip.hu/datastore/user-files/1362/girl.jpg


      

 

Megcsalt, de már megbánta. Megbocsátod?

Hűség. Hűtlenség. Megbocsátás. Lehet így folytatni a sort? Te hiszel abban, hogy egyszeri hűtlenséget meg lehet bocsátani, és többé nem fordul elő?


A hűség minden komoly kapcsolat alapja, ezzel is azt fejezzük ki a másik iránt, hogy őszintén szeretjük, és ő a legjobb minden téren a számunkra. Vele vagyunk a legszívesebben, folyton izgalmas dolgok történnek körülötte, és ennek mi is részese szeretnénk lenni. Tiszteljük őt, és soha nem bántanánk meg.

A hűtlenség pont ezeket az értékeket veszi semmibe, és a legfontosabb dolog, a bizalom sérül a két ember között. Megjelenik a féltékenység, állandóan számon kérik egymástól, ki hová megy és kivel tölti az idejét. Ellenőrző telefonhívások, titokban kutakodás a másik mobiljában - ezt sokáig bírni nem lehet, és egy idő után szétmennek az ilyen kapcsolatok.

Pszichológusok szerint a hűtlenségben ugyanannyira vétkes mindkét fél. Előidézheti az állandó féltékenykedés, a túlzásba vitt ragaszkodás, a másik életére való rátelepedés. Sok férfi azért lép félre, mert fél a komoly érzelmektől, és így próbálja hárítani a másik fél által egyre szorosabbra húzott pórázt. Az elkényelmesedés, az izgalom hiánya is unottá tehet egy korábban izzó szerelmet, ezért sokkal nagyobb hatást válhat ki egy új, izgalmas és érdekes illető.

A legtöbb férfi - tisztelet a kivételnek - nem tulajdonít nagy jelentőséget egy váratlan és egyszeri kilengésnek. Baj akkor lehet, ha előre megtervezett, és folyamatos szeretői viszonyt folytat mással, mert ez már lelki tényezőkről is szólhat, valószínűleg nincs rendben érzelmileg a saját párkapcsolata. Menekülne, de nem akar mindent felrúgni maga mögött, ezért választja ezt a kompromisszumos megoldást.

Ez megbocsátható vajon? Ha kiderül, hogy a párod megcsalt, újra tudnál benne bízni?

Az egyszeri megcsalás esetében, ha spontán történt meg a dolog, akkor még lehet remény a párkapcsolat folytatására. Itt különböző enyhítő körülmények jöhetnek szóba, ha például alkohol befolyása alatt volt az illető, vagy egyáltalán nem volt szándékos, előre eltervezett félrelépés. Ekkor sem dicsérendő dolog, de ha őszintén megbánja az illető, nagy valószínűséggel nem fog még egyszer megtörténni.

Popper Péter szerint gyenge jellemre utal viszont, ha a hűtlen fél magától vallja be párjának a félrelépést. Erre akkor kerül sor, hogyha az illetőnek nagyon erős bűntudata van, de nem tudja magában feldolgozni, és inkább átteszi a terhet a párjának a vállára: döntsél te, mi legyen, hogyan tovább. Ezzel áthárítja a felelősséget a másikra, és ugyanakkor nagyon mélyen meg is alázza a hűtlenség tényével. Ebben az esetben nem sok értelme van folytatni egy kapcsolatot, hiszen alapvető értékek hiányoznak a hűtlen félből, és ez később még több fájdalmat okozhat.

Vannak törvényszerű dolgok, de a legtöbb esetben a két ember közötti érzelmek döntenek a következő lépésről: ha erősebb a szerelem és a bizalom ismét helyre tud állni, akkor van remény a happy end-re.
 

 


16 éves leányanya története

Sajnos nem ritka, hogy így esnek teherbe tinédzserek. Felelőtlen, őszinte érzelmek és bizalom nélküli futó kapcsolatokból terhesség lesz, amit egyik fél sem akart persze. De valamit kezdeni kell vele… Kata 16 évesen gyorsabban szembe találta magát a nagybetűs élettel, mint bármikor hitte volna. Gyereket vár és meg is tartja.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar felnövök majd – meséli a lány, aki már a 4. hónapban van. Most már úgy kell terveznem az életem, hogy nemcsak magamért felelek, hanem a születendő gyermekemért is. De én tehetek róla, nem vigyáztam eléggé. Viszont elvetetni nem akartam a kicsit.

Története teljesen hétköznapi. Sajnos.

Júniusban egy balatoni buliban voltak a barátaival, ahol tombolt a flört a levegőben, mindenki be volt zsongva a fülledt nyári éjszakától és a vakáció kezdetétől. Kata önfeledten táncolt, jól érezte magát a barátjával. A buli vége felé a fiúk kitalálták, hogy fürödjenek meg a vízben, jó szórakozás lesz. Heccelték a „szűz párocskát” is, hogy nem mernek meztelenül bemenni a vízbe. Végül Kata engedett a barátja unszolásának, ledobálta a ruháit, és kézen fogva elmerültek a hullámokban. Összeölelkeztek a vízben, erre a fiú kicsit erőszakosan megpróbált belé hatolni. Kata ellenállt, nem akarta, hogy megtörténjen a dolog, hiszen eddig csak pettingeltek, és ezzel még várni akart. A pasija egyre szorosabban ölelte, csókolgatta a nyakát, és csitítgatta, hogy nem lesz semmi baj, vigyáz rá. A többiek már messzebb voltak, nem is látták őket. Kata igyekezett kibújni az ölelésből, de végül engedett azzal a feltétellel, hogy csak egy kicsit hatoljon belé a barátja, és utána hagyják abba.

Ha két ember őszintén szereti egymást, akkor a legszebb dolog szerelmüket testileg is megélni. Fontos, hogy egyikőjük se sürgesse az első alkalmat. Ha mindketten úgy döntenek, hogy itt az idő, az kettejükért történjen meg, és ne a haveroknak bizonyítsanak.

Hát, ebben az esetben nem teljesen így történt. Kata elvesztette szüzességét úgy, hogy szinte csak az unszolás miatt ment bele a dologba, és nem is védekeztek. Ebből a felelőtlenségből terhesség lett. A lány sosem gondolta volna, hogy 16 évesen lesz anya, pláne nem ilyen eset után.

A barátja persze mindenáron az abortuszra akarta rábeszélni. A szülei nagyon kiakadtak, főleg az apja, kiabáltak vele, csapkodtak, nem értették, hogy lehet ilyen felelőtlen a lányuk, hiszen előtte áll még a továbbtanulás meg a nyelvvizsga, inkább azzal foglalkozott volna mélyebben, mint a testi örömökkel. De a lány nem akarta elvetetni a babát, arra gondolt, hogy a szegény kis jövevény nem halhat meg az ő hibájából, egyszerűen nem teheti meg vele. Hosszas vitázás után arra jutottak a szülőkkel, hogy Kata folytatja a sulit, de megszüli a gyereket, és segítenek neki a nevelésben, megélhetésben.

A lány iskolába jár továbbra is, de pár hónap múlva magántanárnál folytatja tanulmányait. A barátja felszívódott, teljesen megszakadt minden kapcsolatuk, állítólag már van egy új barátnője, és hallani sem akar Katáról. Ő pedig egyre biztosabb abban, hogy jól döntött, hogy nem ment abortuszra. Ha kell, egyedül is, de felneveli a gyerekét, és megmutatja mindenkinek, hogy milyen jó anya lesz.

Igaz, hogy a tini anyák nagy figyelmet kapnak a barátoktól, osztálytársaktól, de amikor a baba megszületik, és jönnek a mindennapi teendők, a barátok szép lassan elmaradoznak, s olyanok társaságát keresik, akik a sajátjukhoz hasonló életet élnek. Egy baba nem a szerelem, a nővé vagy férfivá érés bizonyítéka, hanem önálló személyiség.

De ami még ettől is fontosabb, hogy a nem kívánt terhességgel kezdeni kell valamit. Nem olyan, mint egy nátha, amit egy hét után elfelejtesz, semmi nyoma nem marad. Ha elveteted a kisbabát, akkor előfordulhat, hogy soha többé nem tudsz majd teherbe esni, és nem lehet egyáltalán gyereked. Melyik nő szeretné ezt? Ha pedig úgy döntesz, hogy megtartod, egy életre megváltoztatod az életedet. A szülővé válás napi 24 órás munka, minimum 18 éven át! Rengeteg lemondással járó feladat.
 

 


Melyik minta illik a molett és a karcsú alakhoz?

Ha molettebb vagy, kerüld a mintát, ha karcsúbb, válassz nagy motívumokat. De akadnak kivételek, ezért, ha nem vagy biztos a dolgokban, próbáld fel, és kérdezd meg a barátnődet, hogy áll.

Karcsú alakra

- A grafikus minták, például a nagy növényminták vonzzák a tekintetet, és elterelik a figyelmet a vékony formákról.

- A csíkok futhatnak vízszintesen is, mert így jól érvényesítik a magas, karcsú alakot.

- Az XL méretű virágok helyettesíthetik a kerekded formákat. Figyelj, hogy a rajzolatuk éles és keskeny legyen, különben túl nyomasztó a kép.

Molett alakra


- A mozgalmas apró minták elterelik a figyelmet a túlzott domborulatokról. De csak akkor, ha lazán viseled őket!

- A csíkok függőlegesen fussanak. Figyelj arra is, hogy ne váljanak el élesen egymástól. Ez decens megjelenést biztosít.

- A kisebb és nagyobb virágminták együttese jótékonyan fedi a kerekded formákat. Sokat viselj belőlük egyszerre, így elérheted, hogy megnyújtják az alakoda
 

 


Az ősz szőrmés kiegészítői

A tavalyi tél nagy divatja volt a műszőrme, ezért biztosan a te szekrényedben is lapul egy-két darab. Nem követsz el divatbűnt azzal, ha ügyesen kombinálva idén is hordasz ezek közül egy-két jól megálmodott kiegészítőt! Sőt, van ami idén is kifejezetten trendi!

 

http://infovip.hu/datastore/user-files/1362/szorme2.jpg


Mivel az ősz is nagyon hamar eljött, számíthatunk a korai télre is. Fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő fejfedőről is! Te is örömmel simogattad gyerekként a nagymamád kucsmáját? Neked is lehet ilyened, hiszen a nagy áruházláncok gőzerővel nyomulnak az usánkákkal, a műszőrme fejfedőkkel (legalábbis reméljük, hogy te a műszőrme változatot választod…). Ebben biztos, hogy nem fog megfázni a fejbőröd!

 

http://infovip.hu/datastore/user-files/1362/szorme4.jpg

Egy teljes műszőrme kesztyű igazán túlzás lenne. Olyan darabot válassz, amelynek egy része szőrös, például a kesztyűnek a passzéja. Nagyon elegáns lehet egy szövetkabáthoz, s ebben az esetben nyugodtan a fejedre teheted az usánkát is, mert kitűnően kiegészítik egymást!

 

http://infovip.hu/datastore/user-files/1362/szorme5.jpg

 

Divat ide vagy oda, a téli hidegben a műszőrmés csizmák mentik meg a lábainkat lefagyástól! Már évek óta színesítik a boltok kínálatát az úgynevezett jeti-csizmák. Bátran viselheted őket olyan nadrággal, amit be tudsz tűrni a csizma szárába, illetve szoknyával is. A ruházatodban törekedj az egyszerűségre és visszafogottságra, hiszen a szőrös csizmád látványa úgyis mindent visz! 

 


Marhahúsból készült ékszerek pasiknak

 

http://infovip.hu/datastore/user-files/1362/husekszer_nagy.jpg

 

Lady Gagáról (illetve saját sylist csapatáról) azt tartják, hogy inspirálja a divatvilágot. Hát most úgy látszik ez a mondás igaznak is bizonyult. Egy kaliforniai ékszertervező, aki Onch néven kreálja cuccait kidobott egy marhahúsos ékszerkollekciót pasiknak. Persze nem igazi állati darabokról van szó, hiszen azokat nem lehetne sokáig hordani, anélkül, hogy megromlana.

A szettbe nyaklánc és karkötő is tartozik, mindez élethűnek tűnő hús ábrázolással. A tervező pólót is álmodott a bizarr viselet mellé, és weboldalán az Onch Movement-en már árulja is a portékáját. Az viszont még kétséges, hogy mennyire fog menni az üzlete...

 


Rózsaszín nyuszis evőpálcika

Meglepő,de már kapható rózusaszín nyuszis evőpálcika

 


Mekkora a korkülömbség a pasik és a barátnőjük között

Ebben a cikkben kiderül,hogy mekkora a korkülömség a pasik és a barátnőjük között.

 


Csók szabályai

Mindenféle szabály van,a csókra is találtam érdekes szabályokat!

 


Csókról

A csók a legelső olyan mozzanat, amikor megnyílunk párunknak

 


Mit gondol egy csaj és egy pasi ugyan arról!?

Na vajon mit gondolhatnak ugyan arról a pasik és a csajok???

 


[1] 2 
 
Welcome to Infovip